Jogerős: 28 év börtönre ítélték a Böjte atya otthonaiban gyerekeket erőszakoló nevelőt
Első fokon a maximálisan kiszabható harminc évről szólt az ítélet, de a vádlott fellebbezett. Pénteken meghozták a jogerős ítéletet.
Első fokon a maximálisan kiszabható harminc évről szólt az ítélet, de a vádlott fellebbezett. Pénteken meghozták a jogerős ítéletet.
Ez a sírkert 2019-ben vált román–magyar konfliktus helyszínévé.
Reményi János jótékony célra fordítja a sérelemdíjként neki megítélt 300 ezer forintot.
Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergely tárcáját, hogy kiadja a Háttér Társaság által kért közérdekű adatgyűjteményt.
8 év helyett 11 évig lesz börtönben az a férfi, aki hónapokig zaklatta nőismerőse kisfiát, és súlyosan visszavetve ezzel a személyiségfejlődését.
A gyülekezete bankkártyájával fizette a saját tankolásait és éttermi kiruccanásait is a szeretetotthon-vezető.
Nagy nyilvánosság előtti rágalmazásért találták bűnösnek Kovács Andrást, akit tavaly még Áder János államfő tüntetett ki.
A számos bűncselekmény mellett hivatali vesztegetéssel is terhelt ügy 2013 óta húzódott.
Letöltendő börtönbüntetést kapott a 65 halálos áldozatot követelő diszkótragédia miatt többek között az a személy is, aki az ellene zajló per ellenére azóta az egyik bukaresti kerület polgármestere lett.
A férfi korábbi élettársát megfojtotta, majd holttestét elásta.
A férfi 2020 októberében édesanyját és nevelőapját is meggyilkolta.
A focista hazájának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, így egyelőre biztonságban érezheti magát.
A férfi részegen próbált megütni egy beteghordót a kórház koronavírusos betegeket ellátó részlegén.
A két férfi az arabul beszélő diákokat először csak szóban, majd fizikailag is inzultálta.
Másodfokon hat év nyolc hónap börtönbüntetést szabtak ki rá.
Tíz évre utasítják ki őket Magyarországról, első fokon pedig nyolc év hat hónap börtönre ítélték a 2017-ben egy nógrádi fesztiválon drogot áruló holland férfiakat.
Pécsett folytatódott a SZEVIÉP-per, de elnapolták a tárgyalást, mert hivatalosan nem értesült még a Pécsi Ítélőtábla az egyik vádlott haláláról. Így július 30-án lesz jogerős ítélet.
Bocskai Péterre 2018 novemberében szabtak ki jogerős börtönbüntetést, de még nem vonult be. A 2014-es választáskor Orbán Viktor miniszterelnök nála kávézott.
Megváltoztatta az elsőfokú ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék.